top of page
Keresés

TErvezed Workshopok Paller Eszterrel. Avagy DIY belsőépítészeti tervezés profi segítséggel

Frissítve: 3 nappal ezelőtt

Hosszú és termékeny belsőépítészeti pályafutásom következő lépése a TErvezed Workshopok megalkotása volt. Ebben a bejegyzésben elmesélem, hogyan született az ötlet, és mire számíthatsz, ha úgy döntesz, hogy részt veszel az egyik, vagy akár több workshopomon.


Paller Eszter, Interior Design: TErvezed workshopok
TErvezed Workshopok Paller Eszterrel

Szükségünk van kreatív energiáink megélésére

Sokéves tervezői tapasztalatom során azt vettem észre, hogy a legtöbb ügyfelem úgy keres meg, hogy már egy kész vagy félig kész koncepció van a fejében. Olyan ügyfelekkel is találkoztam, akiknek nincs kiforrott elképzelésük, és a tervezési folyamatot úgy képzelik el, mint egy intenzív, közös ötletelést a profi belsőépítésszel.


Mindig is szerettem az együtt gondolkodást és ötletelést, de a klasszikus tervezési folyamatba és a saját idő-menedzsmentembe nehezen tudom beilleszteni ezt a fajta együttműködést.

Viszont azt tisztán látom, hogy bár ügyfeleimnek szükségük van a saját kreativitásuk megélésére, szívesen támaszkodnak a szakember segítéségre. Az óvatosság érthető is, hiszen sok pénz, energia megy bele a lakás, vagy egy helyiség meg- vagy áttervezésébe és kialakításába. Nem is beszélve arról, hogy jó eséllyel hosszú távon fognak élni abban a bizonyos térben, így fontos, hogy nagyon szeressenek benne létezni.



TErvezed Workshopok Paller Eszterrel: Az úttörő koncepció

Úgy döntöttem tehát, hogy teret adok ennek az igénynek: megszületett a TErvezed Workshopok ötlete, avagy DIY tervezés profi segítséggel. Hét témakört dolgoztam ki, alapozva ügyfeleim leggyakrabban felmerülő igényeire: konyhatervezés; fürdőszoba tervezés; tárolás a lakásban; világítástervezés; gyerekszoba tervezés; ráncfelvarrás (költséghatékony frissítés); stílus- és színválasztás.


Tudom, hogy sok online lakberendezési workshop érhető el, de én úgy vagyok vele, hogy csak az élő, teljes mértékben személyre szabott TE+ÉN+A HELY koncepcióban hiszek igazán. Ezért workshopjaim személyes jelenlétet igényelnek, és minimum 6, maximum 8 fős csoportban valósulnak meg szombati napokon, a Bimbó úti B4LKON Coworking Irodában. Minden témában évente 2 alkalommal tartok workshopot.


Magyarországon ez a koncepció úttörőnek számít. Nem ismerek más belsőépítészt, vagy lakberendezőt, aki tematikus, személyes DIY workshopokat tartana.



Paller Eszter, Interior Design: TErvezed workshop előadás
TErvezed Workshop - délelőtti előadás

Mennyibe kerül és miért éri meg

Ha megbízol egy belsőépítészt / lakberendezőt a lakásod egy helyiségének meg-, vagy áttervezésével, borsos árakkal számolhatsz. Vegyünk egy klasszikus példát, a konyhát, amely mondjuk 25m2 alapterületű, egy profi belsőépítész / lakberendező díja pedig jellemzően 15 000 - 25 000 Ft/m2.


Így a konyhád tervezése 375 000 - 625 000 Ft-ba kerülne. Ehhez képest az egész napos TErvezed workshop 79 000 Ft-ba kerül és a nap végén egy kész tervvel mész haza, mely a te kezed munkáját dícséri. Szakértő belsőépítész segít végig, de saját kreativitásodat és motivációdat beletéve végül is kijelenthető, hogy megtervezted a konyhádat!


Bónuszként pedig ajándékba kapsz tőlem 60 perc személyes konzultációt is, amennyiben úgy állsz fel a workshop végén, hogy még nem vagy maximálisan elégedett a terveddel. A szakértő konzultáció díja egyébként jellemzően 25 000 - 45 000 Ft.


A TErvezed Workshopok tematikája

Délelőtt: 9h-12h

Minden tervezési folyamathoz szükség van egy elméleti ismeretanyagra, ezért a workshopjaimat egy háromórás előadással kezdem. Igyekszem sok gyakorlati példával és valós anyagok bemutatásával megfoghatóbbá és követhetőbbé tenni ezeket az előadásokat.


Hogy a résztvevők ne vesszenek el az információk tengerében, egy nyomtatott segédletet is kapnak, amelyben a gazdag ismeretanyag mellett kérdések találhatóak, amik akár a későbbiekben is a segítségükre lesznek egy-egy elakadás kapcsán.


Ezután tartunk egy óra szünetet, miközben közösen elfogyasztjuk a Szelence Café által összeállított, könnyű ebédet. Ilyenkor a csoporttagok meg is beszélhetik egymással, ki miért jött el a workshopra. Jó ötletek cserélhetnek gazdát, és akár új barátságok is születhetnek.



Paller Eszter, Interior Design: TErvezed workshop résztvevők
TErvezed Workshop - Frissítők, ebéd és munkafüzet



Délután: 13h-17h

A délutáni blokk a tervezésé. A téma függvényében azt kérem, hogy a résztvevők hozzák magukkall a saját tervezendő helyiségükkel kapcsolatos anyagokat. Például egy konyhatervezésnél egy méretezett alaprajzot a konyháról, lehetőleg kinyomtatva. A helyszínen rendelkezésre áll skiccpausz, papír, ceruza és léptékvonalzó, szóval minden adott lesz egy közös tervezéshez, gondolkodáshoz.


A workshop folyamán ügyelek rá, hogy minden résztvevővel ugyanannyit tudjak foglalkozni, ezért körbejárok, és mindenkivel konzultálok. A délután végére összeállnak a mini-tervek, és ha marad időnk, még egymásnak is tudjuk ezeket prezentálni. A nap végén egy megoldott problémával, egy tervvel és egy jó hangulatú szombat emlékével mennek haza a résztvevők.



Paller Eszter, Interior Design: DIY konyhatervezés szakértő segítséggel
TErvezed Workshopok - Délután: DIY tervezés szakértő segítséggel



+60 perc személyes konzultáció ajándékba

A workshop után 1 hónap áll a résztvevők rendelkezésére, hogy egy hatvanperces, személyes konzultációt kérjenek tőlem. Erre akkor lehet szükség, ha a workshop végeztével további kérdések, újabb szempontok merülnének fel a tervvel kapcsolatban. A konzultációra a B4LKON Coworking Irodában, vagy online kerülhet sor.



Vélemények a TErvezed Workshopról

"Nagyon tetszett a képzés, tele volt hasznos információkkal, most már sokkal magabiztosabban tudok majd nekiállni álmaim konyhájának megtervezéséhez. Eszter könnyen és érthetően fogalmaz, rendkívül segítőkészen válaszol a kérdésekre. Mindenkinek csak ajánlani tudnom."

Szilvi


"Nemrégiben részt vettem Paller Eszter konyhatervező workshopján, és lenyűgöző élmény volt. A workshop első részében Eszter megismertetett minket a konyhatervezés izgalmas világával. Az ebéd után pedig következett a csúcspont: saját konyhánk tervezése, Eszter szakértő irányítása mellett. Nagyon hasznos tanácsokkal és kreatív ötletekkel segítette munkánkat, ami sokkal könnyebbé tette a folyamatot. A workshop nemcsak informatív és tanulságos volt, de szórakoztató is. Megismerhettem olyan embereket, akik hasonlóan szenvedélyesek a belsőépítészet iránt, mint én. Mindemellett a hangulat nagyon barátságos és inspiráló volt. Összességében, Paller Eszter konyhatervező workshopja egy kivételes élmény volt, és határozottan javaslom mindenkinek, aki szenvedéllyel viszonyul a konyhatervezéshez vagy a belsőépítészethez. Nagyon hálás vagyok az új ismeretekért és az inspirációért!" Balázs





215 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page